Jelzések
Július 22-én megyünk Zalaegerszegre egy kontrollvizsgálatra. Hogy miért oda, mikor Veszprém megyeiek vagyunk? Azért, mert ott találtunk egy szuper doktornőt, aki rendszeresen nyomonköveti Eszter állapotát és időnként ott töltjük a rehabilitációt is. Nagyon szeretjük azt a helyet. Ha lenne egy varázspálcám, biztosan idevarázsolnám. ;-) Ortopédushoz pedig Pestre járunk, végülis az ember elmegy a világ végére is , ha a gyerekéről van szó. Néha azért elgondolkodom, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha mindent egy helyen , itt a veszprémi kórházban intézhetnénk...Legutóbb egy roham miatt voltunk bent és megállapítottam, hogy semmi sem változott. Ami viszont kellemes meglepetés volt, hogy a nővérek nagyon figyelmesek és kedvesek voltak. Semmi szájhuzogatás, szemforgatás nem volt még akkor sem, mikor éjjel háromkor lepedőt kellett cserélniük és pizsamát hozni a lánykámra, mert összehányt mindent vagy mikor reggel attól kezdve, hogy Eszter felébredt folyton csipogott a készülék,ők csak visszatették a helyére az érzékelőt és ennyi. Végig mosolygósak és kedvesek voltak. Innen is nagy köszönet nekik! :-)
Most egy olyan fogorvost vadászok viszonylag közel hozzánk, aki sérült gyerekekkel is foglalkozik. Borzasztó nehéz ilyet találni, pedig sajnos egyre több sérült gyerek van. Eszternél épp fogváltási korszak van, így szeretnék odafigyelni a fogaira. A tejfogai is gyönyörűek voltak , mondjuk hátul akad egy-két fekete fogacska, a pépnek köszönhetően (arról a bolti cukrozottról beszélek, ami évekig a kedvence volt, attól kezdve, hogy megkóstolta). Szerencsére szereti a fogmosást, főleg az új elektromos fogkefe tetszik neki, mikor berreg,de fogorvosra akkor is szükség van. Belegondoltam, hogy milyen kegyetlen tud lenni egy fogfájás és szörnyű, hogy valaki még azt sem tudja jelezni, hogy a foga fáj. De nem is kell ilyen szörnyűségre gondolni, az is elég, ha valamije viszket és míg mi simán megvakarjuk, a gyerek nem tudja megtenni ,de még elmondani sem. Ezer kérdés hangzik el , mire kiderítem , hogy mi lehet a gond. Szerencsés vagyok, mert Eszter már csak nagyon ritkán sír. Ha valami gond van, akkor inkább csak nyöszörög és akkor mennek a kérdések és a tapogatózás.
Annyi jelzését megtanultam már, de sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha beszélni tudna. Most a képek segítségével próbálom rávenni a kommunikációra. Léteznek kész kártyarendszerek és egyéb hasznos eszközök, de nem veszek olyasmit, amit házilag is meg tudok oldani. Hasznosabbnak is ítélem, hogy a saját környezetében található emberek és tárgyak vannak a képeken , így nem kell piktogramokkal vagy külföldi oldalakról letöltött képekkel vacakolni, csak lefényképezem a dolgokat és kinyomtatom. Lefűzhető genothermekbe teszem őket és így szép lassan egy egész mappánk lesz belőle. Egyenlőre csak az igen vagy nem a választási lehetősége,de majd ezt is bővítjük. Hatalmas öröm, hogy láthatom, ahogy napról napra okosodik, ráébred összefüggésekre. Bízom benne, hogy sikerül úgy megtanulnia kommunikálni, hogy másoknak is értésére tudja majd adni, amit szeretne.
|